Trogir városa a Kastélyok-öblének partján, egy kicsiny szigeten helyezkedik el, észak felől a szárazföld, délről pedig a Čiovó-sziget védi. A szárazfölddel egy kőhíd köti össze. A régi dalmát kultúra városának a történelme az ókorig nyúlik vissza. Kis Dubrovniknak is nevezik, mert külsejével, városfalaival és épületeivel rá emlékeztet. Kulturális-történelmi emlékeinek gazdagsága, remek műalkotásai, szűk utcái, művészeti gyűjteményei minden látogatót magukkal ragadnak.
Trogir városát Vis szigetéről érkezett görög gyarmatosítók alapították a Kr. e. III. században. A görögöket a rómaiak követték, majd a horvátok uralma alá került, akik hol önállóan, hol az Osztrák-Magyar Monarchia keretében birtokolták. Valamennyi fentebb említett nép nyomot hagyott a műveltségében, építészetében és művészetében. Közép-Európában Trogirt tekintik a legjobban megóvott román-gótikus városnak. A város magja a várfalakkal körülvett erőd és bástya. Leghíresebb épülete a Trogiri katedrális, melynek nyugati főkapuját Radovan mester készítette. 1997 óta Trogir városa az UNESCO-világörökség része

Seget Vranjica Közép-Dalmáciában is különleges fekvésű hely. Az egykori csöndes halászfalucska Šibenik (40 km) és Split (35 km) között félúton helyezkedik el az Adriai tenger partján. A település Európából bárhonnan könnyen elérhető, mert az új autópálya Zágrábtól Splitig (350 km) kényelmes utazást biztosít a gépkocsival utazóknak.
Ha inkább a repülőgépet választja, akkor is előnyösebb helyzetben van, mint más úti cél esetén, mert a repülőtér mindössze 10 km-re van Seget Vranjicától. A repülőtérről taxival is eljuthat a Nena apartmanházba. Vranjica egy félszigeten fekszik, festői öblökben megbúvó strandjainak zöme nyugatra néz, de vannak délre néző strandok is, ahonnan Šolta és Brač szigete láthatók a távolban, és rajtuk kívül még számtalan apró szigetecske díszíti a nyílt tengert.

Seget Vranjica közvetlen közelében (mintegy 30 km-re) van a híres, sokak által látogatott Krka Nemzeti Park, azaz a Krka-vízesés, melyet okvetlenül fel kell keresniük, ha úgy döntenek, hogy az Adria ezen részén kívánnak nyaralni. A Krka folyó vize egy kanyonban, számos sziklafalon zúdul alá, aztán megszelídülve ömlik a tiszta, gyönyörű kék tengerbe..

Itt találja apartmanonként a szabad időszakokat. Önnek csak ki kell töltenie a kérdőívet, hogy mely időpontban és melyik apartmant szeretné lefoglalni, és mi a legrövidebb időn belül megválaszoljuk, hogy szabad-e kért hely és mennyibe fog kerülni az adott időszakra.
Amennyiben úgy döntött, hogy lefoglalja az apartmant, akkor előleget kell átutalnia a számlánkra, melynek mértéke a teljes ártól függ: 500 €-ig - 100-150 €, 500-1000 € között - 200-300 €, >1000 € fölött - 400-500 €. A fennmaradó összeget a szállás elfoglalása után kell kifizetnie.
A címünk: Nevenka Bajic, Put kralja Zvonimira 16, 21220 Trogir
“ZAGREBAČKA BANKA”
PAROMLINSKA CESTA 2
10 000 ZAGREB, CROATIA
IBAN HR6823600003114044272
SWIFT:ZABAHR2X
Apartmanok Nena
Ulica Kralja Zvonimira 16
Seget Vranjica
Horvátország


A megadott árak apartmanonként egy napra értendők, és nem tartalmazzák az üdülőhelyi illetéket. Minden apartmanra meg van határozva, hogy maximálisan hány vendég szállásolható el bennük, és az ár ugyanaz akkor is, ha ennél kevesebb a vendégek száma az adott apartmanban.
A fenti áron kívül valamennyi apartman esetében fizetni kell a végső takarításért. Az A-1 es A-2 apartmanok takaritasi dija 40 € , A-3, A-4, A-5 apartmanok takarítási díja 30 €, az A-6 apartmanoké 20 €.
A foglalás a befizetett előleg megérkezését követően válik érvényessé
| Apartman | emberek |
06.07-16.08.2013. TOP SEASON |
22.06.- 05.07.2013. 18.08.-31.08.2013. |
01.06.-21.06.2013. 31.08.-30.09.2013. |
| A-1 - Bungalo Weekend haus | 2x2+1+1 | 95 € | 80 € | 60 € |
| A-2 - Comfort | 2x2+2 | 95 € | 80 € | 60 € |
| A-3 - Sweet | 2x2+1 | 75 € | 65 € | 50 € |
| A-4 - Family | 2+2 | 60 € | 50 € | 40 € |
| A-5 - Panoramic | 2x2+1 | 75 € | 65 € | 60 € |
| A-6 - Valentino | 2 | 40 € | 35 € | 30 € |
Minden apartmanunkban van műholdas TV, és a szobák légkondicionáltak. A műholdas programok kiválasztásakor ügyeltünk arra, hogy Európa különböző országaiból érkező vendégeink kedvükre válogathassanak (Sat, RAI Uno, Duna, Eurosport stb.). Valamennyi apartmanban vezeték nélküli (wifi) internethozzáférés is biztosított. Az egyes apartmanok nyújtotta kényelem mellett közös helyiségeink is vannak, valamint kert, melyet minden vendégünk használhat.
Kerti grillező is a rendelkezésükre áll, ahol roston sült ételeket készíthetnek, ezen kívül van egy borozó padokkal, asztallal, ahol a vendégek a késő esti órákat is együtt tölthetik. Ez kissé távolabb van a háztól, hogy a többi vendég nyugalmát ne zavarja.
Mindegyik apartmanban megtalálják az egyes helyiségek alaprajzát külön-külön. A tűzhelynek mindenhol van sütője is, kivéve az Ap 6-ot (Valentino). A nagyobb apartmanokban (mint a Bungalo és a Comfort) van mikrohullámú sütő is.
.
Az apartmanok mindegyikében van kávéfőző, s a közös helyiségekben találnak további konyhaeszközöket is, pl. mixert, szeletelőgépet. A nagyobb apartmanokban (mint a Bungalo és a Comfort) mosogatógép is van.
Az erkélyeken és a teraszokon árnyékolók, ill. napernyők vannak, melyek megvédik Önöket a tűző napsugaraktól, miközben a kerti széken vagy napozóágyon pihennek.
Első emelet – az apartmanok elhelyezkedése

Második emelet - az apartmanok elhelyezkedése

A1 - Apartmán Bungalo - földszint - 45 m2 (2x2+1+1) + garage
Két hálószobából áll , konyha ebédlővel, fürdőszoba zuhanyzókabinnal és WC-vel. Az apartman a háztól különálló földszintes épületben van, 30 m2-es tengerre néző terasza és körülbelül ugyanakkora virágoskertje van, melyet csak az apartman lakói használhatnak.
A teraszon kivi- és szőlőlugas természetes hűvösében pihenhetnek a kerti ülő és fekvő bútorokon. A konyha gazdagon felszerelt: a hagyományos konyhai eszközökön kívül van mikrohullámú sütő, kávéfőző és mosogatógép.
Ennek az apartmannak külön bejárata van az utcáról, és a lakóinak nem kell alkalmazkodniuk a többi apartman vendégeihez. Az apartman olyan vendégek számára előnyös, akik önállóak szeretnek lenni, külön tengerre néző teraszra és virágoskertre vágynak. Az apartman légkondicionált, SAT tévével felszerelt. Saját garázs tartozik hozzá.
A2 - Apartmán Comfort - 1. emelet - 55 m2 (2x2+2)
Két hálószoba, konyha ebédlővel, fürdőszoba zuhanyzókabinnal, WC-vel és bidével. Az ebédlőből nyíló terasz 10 m2, a tengerre néző hálószobákból nyíló erkély pedig 9 m2. A nagy terasz két oldaláról nyílik kilátás a tengerre. Amennyiben szükség van pótágyra, az ebédlőben levő ülőgarnitúrát szétnyitható két személyes franciaággyá. Ez az apartman több gyermekes családok számára is megfelel (kettőtől négy gyermekig), két gyerek az ebédlőben aludhat. A konyha gazdagon felszerelt, a szokásos konyhai eszközök és edények mellett van benne mikrohullámú sütő, kávéfőző és mosogatógép.
Az apartman légkondicionált, SAT-tévés.

A3 - Apartmán Sweet - 1. emelet - 35 m2 - (2x2 +1)
Két hálószoba, ebédlő konyhával, fürdőszoba zuhanyzókabinnal és WC-vel, valamint 10 m2-es tengerre néző terasz. Ez az apartman funkcionálisan úgy van kialakítva, hogy megfelel egy kétgyermekes családnak vagy két családnak gyerekek nélkül. A két hálószoba teljesen szeparált, közöttük van a konyha az ebédlővel, és onnan nyílik a fürdőszoba.
A konyhában a szokásos konyhai eszközök és edények mellett van mikrohullámú sütő, kávéfőző és mosogatógép. Az apartman légkondicionált, SAT-tévés.
A4 - Apartmán Family - 2. emelet - 25 m2 (2+2)
Két különálló hálószobából áll, kis konyhából, fürdőszobából zuhanyzókabinnal és WC-vel, a 12 m2-es terasz a tengerre néz. Apartman egy vagy kétgyermekes család számára ideális. A felnőtteknek külön hálószobájuk van, míg a gyerekeknek a konyha melletti kisszobában van az ágyuk. A fürdőszoba a konyhából nyílik.
A konyhában van mosogató, tűzhely sütővel, hűtőszekrény kis mélyhűtővel, valamint a szokásos edények és eszközök. Az apartmanban ugyancsak van mikrohullámú sütő és kávéfőző. Az apartman légkondicionált, SAT-tévés.

A5 - Apartmán Panoramic - 2. emelet - 45 m2 (2x2+1)
Két hálószobából áll, konyhából ebédlővel, fürdőszobából zuhanyzókabinnal és WC-vel, tengerre néző panorámás erkély (7 m2) tartozik hozzá. A konyhában van tűzhely sütővel, nagy hűtőszekrény mélyhűtővel, valamint mikrohullámú sütő és kávéfőző. Az apartman légkondicionált, SAT-tévés.

A6 - Apartmán Valentino - 2. emelet - 18 m2 (2+0)
Egy hálószobából áll, fürdőszobából zuhanyzókabinnal és WC-vel, teakonyhából, melyben kétlapos villanytűzhely van sütő nélkül, hűtőszekrény és mosogató. A konyhában a szokásos eszközökön kívül van mikrohullámú sütő és kávéfőző. A hálószobából nyílik a 6 m2-es erkély, melynek egyik oldala a tengerre néz. Az apartman légkondicionált, SAT-tévés.

Seget Vranjica Közép-Dalmáciában is különleges fekvésű hely. Az egykori csöndes halászfalucska Šibenik (40 km) és Split (35 km) között félúton helyezkedik el az Adriai tenger partján. A település Európából bárhonnan könnyen elérhető, mert az új autópálya Zágrábtól Splitig (350 km) kényelmes utazást biztosít a gépkocsival utazóknak.
Ha inkább a repülőgépet választja, akkor is előnyösebb helyzetben van, mint más úti cél esetén, mert a repülőtér mindössze 10 km-re van Seget Vranjicától. A repülőtérről taxival is eljuthat a Nena apartmanházba.
Vranjica egy félszigeten fekszik, festői öblökben megbúvó strandjainak zöme nyugatra néz, de vannak délre néző strandok is, ahonnan Šolta és Brač szigete láthatók a távolban, és rajtuk kívül még számtalan apró szigetecske díszíti a nyílt tengert.
Seget Vranjica közvetlen közelében (mintegy 30 km-re) van a híres, sokak által látogatott Krka Nemzeti Park, azaz a Krka-vízesés, melyet okvetlenül fel kell keresniük, ha úgy döntenek, hogy az Adria ezen részén kívánnak nyaralni. A Krka folyó vize egy kanyonban, számos sziklafalon zúdul alá, aztán megszelídülve ömlik a tiszta, gyönyörű kék tengerbe..
A Nena apartmanház családi vállalkozás, melyben a Bajić család valamennyi tagja részt vesz, s akik szíves vendéglátásban részesítik Önöket. 1980. óta foglalkozunk ezzel a családi vállalkozással, és igyekszünk folyamatosan fejleszteni apartmanjaink felszereltségét és kényelmét, hogy vendégeink minél otthonosabban érezzék magukat.
Mint vendéglátók, a szívélyes fogadtatás mellett, minden dologban a szolgálatukra állunk, bármilyen esetleg felmerülő probléma megoldásában a segítségükre leszünk.
Amennyiben Seget Vranjicében, apartmanjainkban töltik a nyaralásukat, kellemesen összekapcsolhatják a nyugodt pihenést egy kicsiny dalmát üdülőfaluban és közeli nyüzsgő Trogir nyújtotta szórakozási lehetőségekkel, kellemes vacsorával és városnézéssel. Éppen ezért apartmanjainkat egyaránt választják fiatalok, akik kitűnő szórakozási lehetőségeket találnak Trogirban, és gyermekes családok, akik a nyugodt pihenésre vágynak hozzátartozóik körében a dalmát tengerparton Horvátországban.
A Nena apartmanok egy kis üdülőfaluban vannak, Seget Vranjicában, mely egy félszigeten található, 4km-re Trogir városától. A NENA apartmanház, amely mindössze 80 m-re van a tengertől, légvonalban pedig csak 50-re, hat apartmannal rendelkezik. Valamennyi apartmannak tengerre néző balkonja vagy erkélye van. Úgy vannak berendezve, hogy olyan kényelmet biztosítsanak, mintha saját otthonukban volnánk, miközben élvezhetik a mediterrán környezetet és a gyönyörű dalmát tengerpartot. A kristálytiszta tenger, a kavicsos és sziklás standok, a meleg napfény sugarai olyan élményt nyújtanak, hogy Dalmáciát legszebb emlékei között fogja megőrizni.




A dalmát tengerpart szépségei, a kristálytiszta kék tenger, a távoli horizonton felsejlő apró szigetek és a fenyvesek illata mellett kedves háziakra és kellemes házias légkörre talál itt. Tengeri halak és sok más étel gazdag választéka várja Önöket országunkban. Ha a szabadságát június és augusztus hónapokban szeretnék eltölteni, sok napsütésben és ragyogó időben lesz részük Dalmáciában. Eső a nyári hónapokban alig van errefelé.
Az apartmanház közelében, mindössze 20 m-re két bolt van, ahol beszerezheti az élelmet, gyümölcsöt és zöldséget. Bankot, postát, rendőrőrsöt, orvosi rendelőt és benzinkutat a mindössze 4 km-re levő Trogirban talál.
Az apartmanok közelében Seget Vranjicában több étterem is működik, friss halat, kontinentális ételeket, valamint híres pagi dalmát báránysültet kínálnak.
Minden apartmanunkban van műholdas TV, és a szobák légkondicionáltak. A műholdas programok kiválasztásakor ügyeltünk arra, hogy Európa különböző országaiból érkező vendégeink kedvükre válogathassanak (Sat, RAI Uno, Duna, Eurosport stb.). Valamennyi apartmanban vezeték nélküli (wifi) internethozzáférés is biztosított. Az egyes apartmanok nyújtotta kényelem mellett közös helyiségeink is vannak, valamint kert, melyet minden vendégünk használhat.

Kerti grillező is a rendelkezésükre áll, ahol roston sült ételeket készíthetnek, ezen kívül van egy borozó padokkal, asztallal, ahol a vendégek a késő esti órákat is együtt tölthetik. Ez kissé távolabb van a háztól, hogy a többi vendég nyugalmát ne zavarja.
Mindegyik apartmanban megtalálják az egyes helyiségek alaprajzát külön-külön. A tűzhelynek mindenhol van sütője is, kivéve az Ap 6-ot (Valentino). A nagyobb apartmanokban (mint a Bungalo ,a Comfort és a Sweet ) van mikrohullámú sütő is
Seget Vranjica kicsiny üdülőfalu Közép-Dalmáciában, Trogirtól 5 km-re északra, Šibenik felé. A népszerű trogiri riviérán helyezkedik el, melyet buja mediterrán növényzet, kavicsos és sziklás strandok jellemeznek, köröskörül kisebb-nagyobb szigetekkel, melyek ideális célpontjai lehetnek egy egész napos csónak- vagy hajókirándulásoknak.
Seget Vranjica minden szükséges feltétellel rendelkezik a kellemes pihenéshez, amennyiben egy kicsiny, mégis mozgalmas helyen szeretne nyaralni. Kitűnő szállást kínálunk Önöknek 80 m-re a tengertől apartmanjainkban, melyek saját természetes stranddal rendelkeznek.
Trogir városa a Kastélyok-öblének partján, egy kicsiny szigeten helyezkedik el, észak felől a szárazföld, délről pedig a Čiovó-sziget védi. A szárazfölddel egy kőhíd köti össze. A régi dalmát kultúra városának a történelme az ókorig nyúlik vissza. Kis Dubrovniknak is nevezik, mert külsejével, városfalaival és épületeivel rá emlékeztet. Kulturális-történelmi emlékeinek gazdagsága, remek műalkotásai, szűk utcái, művészeti gyűjteményei minden látogatót magukkal ragadnak.

Keres: dalmácia

































Keres: dalmácia